Rólunk

Tegnap Bányató - Ma Horgásztó

Hatvani Pontyparadicsom

Az A-Beton Horgásztó egyedülálló élményt nyújt minden horgászat szerelmesének. A több mint 130 hektáros bányatavat a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága nyilvánította horgászati vízterületté. Az egykori hatvani bányászat részét képező A-Beton tó halállománya csaknem egyedülálló az országban. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy évek óta mind a hazai, mind pedig a szomszédos, délkelet-európai pontytrófeát a hatvani A-Beton tóból fogják ki. Az eddigi legnagyobb kifogott pontycsoda 42 kilogrammos volt. Büszkék vagyunk rá, hogy több mint 200 kialakított vízparti hely terül el a tó körül, amely több mint 400 állandó vendégünknek biztosít horgászati lehetőséget. Ezenfelül egyre többen látogatnak minket a napi jegyes vendégeink. Célunk, hogy minden horgász számára életre szóló élményt teremtsünk ezen a több mint 70 éves történelmi múltú és folyamatosan fejlődő tavon.

Halállomány – A nagy fogások otthona

Az A-Beton Horgásztó lenyűgöző 130 hektáros vízfelülete és 70 éves múltja a horgászok ponty paradicsomává teszi. A tóban változatos halfajok találhatók, köztük kapitális pontyok, csukák, süllők, harcsák, amurok és keszegfélék. Büszkeségeink a 40 kg-ot meghaladó kapitális pontyok, amelyek igazi kihívást jelentenek. A halállomány fenntartása és gyarapítása érdekében évente több mázsa halat telepítünk, biztosítva, hogy a tó mindig izgalmas kihívásokat kínáljon a horgász vendégeinknek. 

01

Ponty

02

Csuka

03

Süllő

04

Harcsa

05

Amur

06

Keszeg félék

Találd meg a tökéletes horgászhelyet!

Válassz egy kényelmes horgászházat a vízpart közvetlen közelében, vagy foglalj egy tágas sátorhelyet a tó legjobb pontjain, hogy igazán átélhesd a természet varázsát.

Bérelhető Horgászházak

A házak teljesen felszereltek és árammal is rendelkeznek, hogy a horgászat és a tóparti időtöltés maximális kényelmet nyújtson!

Bérelhető Sátorhelyek

Hozd magaddal kedvenc sátradat, és fedezd fel a tópart nyújtotta lehetőségeket a természet közvetlen közelében!

Lépj kapcsolatba velünk!

Az A-Beton Horgásztó egyedülálló horgászélményt kínál a természet nyugalmában, ahol az élmények és a gazdag halállomány csak rád várnak!