Hatvani Pontyparadicsom

Bérelhető Horgászházak
Horgászház bérlés
Previous
Next

Hatvani Pontyparadicsom

Bérelhető Horgászházak
Horgászház bérlés
Previous
Next

A Horgásztó

A Beton-tó

A közel 130 hektáros bányatavat a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága nyilvánította horgászati vízterületté. Az egykori hatvani bányászat részét képező A Beton-tó halállománya csaknem egyedülálló az országban. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy évek óta mind a hazai, mind pedig a szomszédos, délkelet-európai pontytrófeát a hatvani A Beton-tóból fogják ki. Az eddigi legnagyobb kifogott pontycsoda 40,4 kilogrammos volt.

A horgásztó olyan mértékben múlta föl a cég várakozásait, hogy bővíteni kellett a stratégiai tervet, így a hatvani tó egy igazi pontyparadicsommá vált. A fejlesztés első mérföldköve a 2017 és 2018-ban épített öt gyönyörű, komfortos horgászház volt. Ezt követően több mint 200 horgászhelyet alakítottunk ki az A Beton-tó körül, amelynek állandó látogatói például a Hatvani horgászegyesület tagjai is.

Bérelhető Horgászházak

5 darab teljesen felszerelt, komfortos, gyönyörű horgászházzal várjuk vendégeinket.

A vízpart közvetlen közelében helyezkednek el, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a tó partjára és vízére. Házainkat úgy terveztük meg, hogy két személynek nyújtsanak megfelelő helyet és kényelmet.

Mitől Horgászparadicsom?

Abetonto_Felsziget_1

Gyönyörű környezet

A csendes erdei környezetnek köszönhetően horgászni és pihenni vágyóknak egyaránt tökéletes helyszín az A Beton-tó. Éld át te is a gyönyörű színekben pompázó tó hangulatát.

haz23

Bérelhető Horgászházak

A fejlesztéseinknek köszönhetően 2017 és 2018-ban 5db gyönyörű, komfortos horgászházat építettünk. A házak teljesen felszereltek és árammal is rendelkeznek a kényelem érdekében.

Rendszeres Haltelepítés

Évente több mázsa halat telepítünk a tóba, hogy halállományunk folyamatosan bővüljön és fejlődjön. Ennek köszönhetően mára már 40 kg-ot meghaladó pontycsodák úsznak az A Beton-tóban.

Rekordfogások

40,4

Kg

Baranyi Béla

33,3

KG

Orbán István

30,6

KG

Kozma Tamás

Látogass meg minket!

Fogd ki Te az új rekordot!

Megnyitottuk legújabb faházunkat!

Örömmel jelentjük be, hogy megnyitottuk 5. faházunkat! Ha szereted a természet közelségét és a horgászatot, akkor neked találtuk ki ezt a különleges helyet.

Foglald le most a helyed és legyél az elsők között, akik élvezhetik a nyugalmat és a csendet, miközben horgásznak a tó kristálytiszta vizén.